Híreink

Szezonkezdet 2016/2017

A Városi Bajnokság előző kiírását a 7. helyen befejező csapatunknál az uborkaszezonban elég komoly változások történtek.


Első lépésben az Aktív SE-n belül hivatalosan is megalakult a kosárlabda szakosztály, ami az MKOSZ-nél is bejegyzésre került. Ez a lépés a jövőbeli terveinkhez volt nagyon fontos, amikről később jelentkezünk bővebb beszámolóval.
Az előző bajnokságban 17 nevezett játékossal vettünk részt, viszont voltak, akik csak nagyon ritkán jutottak szóhoz a meccseken. Ezért úgy határoztunk, hogy ezt a létszámot tovább bővítjük, ami sikerült is, így már 27 nevezett játékosa van az egyesültnek. Ennek következtében 2 csapatot is tudtunk indítani a bajnokság 2016/2017-os idényében: Aktív SE néven egy fiatal, eredmény orinentált gárda folytatja, illetve megalakult az 80’s Aktív SE, ahol azok a játékosaink kapnak szerepet, akik inkább a játék szeretete miatt vannak az egyesületnél.

A Balogh Gyula Városi Kosárlabda Bajnokság 2016/2017-es szezonjára 10 csapat nevezett, az első játéknapot pedig november 27-én rendezték meg Pannonhalmán. A mérkőzéseinkről a következő bejegyzésben olvashattok!

Kiegészítő információk