Történet

Az egyesület jogelődjeként 2010-ben indult el először néhány hobbi kosárlabdázóból összeállt csapat a Győri Városi Bajnokságban. Néhány év alatt nagy fejlődésen ment keresztül a társaság. A remek hangulatú edzéseket egyre több és több képzettebb játékos kezdte látogatni, emelve ezzel a játék színvonalát. 2015/2016-ra a csapat felvette az Aktív SE nevet, és rendszeres résztvevője lett a bajnokság felsőházának! 2016-tól az egyesület a Magyar Kosárlabda Szövetség (MKOSZ) hivatalos tagja lett. A 2016/2017-es szezonban 2 csapatunk indul a bajnokságban. Az Aktív SE egy nagyon erős, képzett játékosokból álló gárda, a 80’a Aktív SE pedig a továbbra is versenyezni vágyó, hobbi játékosok csapata maradt. Hosszú távban gondolkodunk, ennek alapja pedig az utánpótlás nevelése. Épp ezért 2017. januárjában elindítottunk saját utánpótlás csapatunkat, ezzel pedig az a célunk, hogy minél több gyermek ismerje és szeresse meg a kosárlabdát, valamit kipróbálhassák magukat a korosztályos városi alapfokú bajnokságokban.

Kiegészítő információk